Fajtatiszta Bernáthegyi a Budaörsi Állatmenhely gondozásában
Kedves Fajtamentők!
Bekerült tavaly ősszel egy 10 éves fajtatiszta Bernáthegyi kan testvérpár a menhelyre. Gazdájuk közölte, hogy egy hétre kérné az elhelyzésüket Budaörsi Állatmenhelyen, mert kerítést építenek és nem szeretnék, ha szeretett kutyái meglógnának (nem azok a meglógós fajták egyébként). Gondoltuk, hogy valami nem stimmel, de bevettük őket, nehogy utcára kerüljenek. Természetesen a gazda többé nem jelentkezett értük, kerestük, de nem akar hallani a kutyákról. Így a két hatalmas, barátságos mackó a menhelyen maradt. Sajnos egyikük nemrég elhunyt, így egyedül maradt a másik maci. Mivel a menhelyen nem tudtunk megfelelő nyugalmat biztosítani neki, ezért jelenleg több más idős kutyusunkkal együtt egy másik telepen pihenget, ideiglenesen. Nagyon jó lenne utolsó idejére egy szerető gazdi számára, aki megadja neki azt a szeretetet, gondoskádást és nyugalmat, amire szüksége lenne végre. Sajnos képet jelenleg nem tudok küldeni róla, de hamarosan megoldom. Mindenkivel barátságos, kiegyensúlyozott, kedves kutya, de öregsége miatt a fogai már nem a régiek, így bármit nem tud megenni.
Klubnap
Ma délelőtt 10 órától klubnapot tartott a MEOE Hungária Szent Bernáthegyi Klub a MEOE még meglévő székházában. Szerény érdeklődés övezte az eseményt, melyen megjelent Szabó Tamás, a klub elnöke, Polgár Ferenc elnökségi tag, Szabó Andrea felügyelő-bizottsági tag, Frankó Katalin, Szabó Andrea párja és jómagam. Mindenféle, a klubbal kapcsolatos számla, taglista és egyéb papír a megjelentek rendelkezésére állt. Megtudhattuk azt is, hogy miképpen áll a klub anyagilag. Ezekről általában azt gondolom, hogy igen jelentős pozitívumok a klub életében.
Kutya hideg van az állatoknak is
Hetek óta tombol a zord, különösen hideg téli időjárás. A hideg az utcán lévő emberek mellett ilyenkor az utcán sétáltatott, a szabadban tartott állatokra is komoly veszélyt jelent. Az Orpheus Állatvédő Egyesület tanácsaival és egy kis odafigyeléssel elkerülhető a házi kedvencek, a szabadban élő áll
Mitől jó egy kutya
Manapság úton- útfélen kutyás hirdetésekbe botlik az ember: ingyen elvihetőkről, díjnyertes szülők kölykeiről, különböző kennelek kiskutyáiról, és nem utolsó sorban a menhelyi gazdát kereső állatokról.
Mikor a farok csóválja…
Megváltoztatta számos fajtastandardját a tekintélyes Angol Kennel Club, miután a BBC tavaly egy sokkoló dokumentumfilmben tárta a nyilvánosság elé, hogy a jelenleg elterjedt tenyésztői gyakorlat a kutyák egészségét kockára téve hajszolja az esztétikai tökéletességet. A beltenyészet visszaszorítására
Bernáthegyit örökbeadnék
TÁRGYTALAN!
Sziasztok! Van egy másfél éves kan bernáthegyim (a szüleinek van törzskönyve, de neki nincs), akitől családi okok miatt sajnos meg kell válnom. Ingyen odaadnám. Szerető gazdik jelentkezését várom! Ildi
A petárdázás veszélyes a háziállatokra is
Az óévbúcsúztató vigadalomban elsütött petárdák és tűzijátékok miatt sok házi kedvenc riadtan szalad világgá, az ilyenkor elkóborolt állatok közül sok sohasem kerül elő, éppen ezért a háziállatok óvására hívja fel a szilveszterezők figyelmét az Orpheus Állatvédő Egyesület.
Talált szuka keverék kölyökkel
TÁRGYTALAN, meglett a gazdája.
Sziasztok!
Toronyi Ildikó vagyok a Retriever fajtamentőktől. Ma reggel találtunk egy szuka fajtatiszta bernáthegyi szukát, a keverék kölykével, ami kb. 7-8 hetes lehet. Nekünk 4 saját kutyánk van, össze nem mertük őket engedni, hátha félti a kölykét. Behoztuk átmenetileg a kertbe, de nem tudjuk itt tartani őket 1 napnál tovább, mert addig a saját kutyáinkat a hátsó kertrészbe zártuk, ahol sem kutyaház, sem garázsbejáró. Enni adtunk nekik, és kaptak féreghajtót. Nincsenek rossz állapotban, a mama-kutya értelmes (ült ismeri, jön, ha hívod), eddig jámbornak tűnik.